Tiltott szerelem
I.
Fejezet
Találkozás
Tokyo
belvárosában egy zord komor hideg télies napon a diákok hosszú kígyózó sorokban
mentek az egyetemi sétány felé majd le-lefordultak az egyes hatalmas épületek
mellett és eltűntek bennük, mint szürke szamár a ködbe. Így volt ez a mi kis főhősünkkel
is elsőre teljesen átlagosnak mondható fiatalemberrel állunk szembe, de ha
jobban megismerjük, rájövünk, hogy az átlagosságtól fényévekre van. Rövid
fekete haja enyhe kis göndörséggel kicsit kesze - kuszán áll, mintha valaki nem
használt volna reggel fésűt. Az olvasók persze tudhatják, hogy barátunk haja
direkt ilyen és nem csak a véletlen műve vagy talán mégis? Ezt döntse el
mindenki maga. Na de térjünk vissza a történet valódi cselekmény szálához.
Ahogyan a többiek is ő is egy épület felé bandukolt kezében egy kis fekete
arany csatos aktatáskával, ami csak a látszatra való tekintettel volt nála,
hisz az ebédjén kívül mást nem tartalmazott. Lassan és kómásan haladt a cél
felé. Oda érve megtorpant mély levegőt vett majd kis idő elteltével kifújta és
bement. Mindeközben azon gondolkodott van-e értelme bejönni vagy menjek inkább
haza, de mivel kicsit sok volt a hiányzása úgy döntött bejön, és majd itt
alszik, hisz úgysincs semmi, amit ne tudna és újdonságként szolgálhatna neki az
iskola. A portánál egy vállig érő hajú egy-két évvel idősebb úriember állt egy
tollal és papírral. Friss diplomásként régi iskolájában toborozta az építészet
szenvedély iránti diákokat újonnan induló kurzusára. Ahogyan elhaladt a tanár
mellett tekintetük egy pillanatra összeért és mindketten éreztek egy belső
bizsergető érzetet. Szerényen és mégis határozottan kérdezte a professzor
-
Érdekel az építészet?
- Ő
tessék? - kérdezett vissza a fiú összepréselt fogai között. Furcsa érzés fogta
el, ahogy a tanár smaragdzöld szemébe nézett. Olyan volt mintha egy viperával
néznél szembe olyan igéző, mégsem érzed ugyanakkor azt, hogy félni kéne,
menekülj. Meredten állt és nézett végül elvette a szórólapot, amit nyújtott
felé a tanár és az orra alatt morogta
-
Átgondolom az ajánlatot. - azzal tovább sétált. A tanár tágra nyílt szemekkel
nézett a fiú után, azon járt az esze, hogy mikor is érzett utoljára intenzív
szenvedélyt egy férfi iránt, vagy, hogy egyáltalán mikor is lángolt fel benne a
szerelem utáni vágy utoljára. Kazuya lassan haladt előre, majd hirtelen
visszafordult és kezet nyújtott, mély, de ugyanakkor mégis lágy hangján így
kezdte.
- Haruko
Kazuya vagyok, és festészet szakon vagyok jelenleg.
-
Örvendek Kazuya, én Yoshida Takahiro vagyok, itt végeztem tavaly építész szakon
és erre a tanévre megpályáztam az iskolába tanítói állást, hisz Hideki
professzor nyugdíjba vonult. Remélem, fogjuk még egymást látni.
- Én is
nagyon remélem. – mondta Yuya aranyos kis fél oldalas mosollyal arcán.
Beszélgetésüket a csengő szó zavarta meg. Kazuya fejét felkapva,
hebegve-habogva elsietett órára. Szerencséjére tanára még nem volt a terembe
így gyorsan besurrant és beült a legutolsó sorba. Elővette a legszebben fogó
tollát és az előtte heverő vázlat füzetébe rajzolni kezdett, fel sem tűnt neki,
hogy közben tanára megérkezett és kiadta az aznapi óra anyagát, mely egy tájkép
festése. A papíron lassan kirajzolódott egy férfi arc jellemvonásai…
meghökkentésig hasonlított a professzor arcához, hisz gondolatai nem tudtak
máson járni, csak is ő rajta. Képzelgéseiből tanára ébresztette fel azzal, hogy
megkocogtatta a vállát és így szólt kissé idegesen.
- Haruko
nem portrét kértem, hanem tájképet. Ebben semmi tájkép nincsen. Nem ábrándozni
vagy itt, hanem tanulni, ha úgy véled ennyire jól megy a rajz és nem kell már
mit tanulnod ki is mehetsz az óráról. – Kazuya szépen összepakolta a táskáját
vázlat füzetét és tollát és kisétált a legnagyobb lelki nyugalommal a teremből.
Nem igazán tudta mit kezdjen most. Tudta, hogy tettével magára haragította
tanárát, de valahogy nem érdekelte. Lassan sétált az üres szürke folyosón és
gondolatai messze magasan szárnyaltak a fellegekben. Azon képzelgett, hogy
milyen édes lehet Hiro száját csókolni. Bele remegett az érzésbe, és ahogy
haladt előre a folyosón hirtelen meghallotta gyengéd lágy hangját. Nagyon
halkan oda osont a nyitott ajtó mellé bekukucskált. Szíve hevesen vert, mint
egy öreg rossz gőzmozdony úgy zakatolt, mély levegő vételekkel próbálta
lenyugtatni, de nem igazán sikerült kizárni a fejéből a férfi hangját. Hátra
dőlt a falnak, lehunyta szemét és csak hallgatózott. Kicsengetés előtt pár
perccel nagy nehezen felkászálódott és haza ment. Alig várta a holnapot, hogy
újra lássa a tanárt.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése